Híradó

Magyar táblák

2013. március 13. 11:01

Magyar helységnévtáblát helyezett ki az MKP a szlovákiai csallóközaranyosi vasútállomáson. A névtáblát a peron melletti magánterületre szerelték fel.

Tovább »

Újabb munkahelyek

2013. március 12. 11:44

10 milliárd forintos pályázatot hirdetett a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis - és középvállalkozások számára, munkahelyteremtő beruházásaik támogatására.

Tovább »

Kötelező táblacsere

2013. március 12. 11:40

Egy idén januárban hatályba lépett törvény szerint, az állami vagy önkormányzati döntés alapján az utcanévváltozások miatt szükséges hatósági igazolványok és forgalmi engedélyek lecseréléséért nem kell fizetni.

Tovább »

Karban-tartják őket

2013. március 12. 11:37

Nagyszabású sportnapra várták az időseket az Apáczai Csere János Kar tornacsarnokába. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény februárban hirdette meg Karban - tartunk elnevezésű programsorozatát.

Tovább »

Hímes és tojás

2013. március 12. 11:36

17. alkalommal ünnepelték a hímes tojás napját a Gyermekek Házában. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is megismerkedhettek a látogatók a tojás festők és díszítők legnagyobb hazai mestereivel.

Tovább »

Útlevéllel könnyebb

2013. március 10. 08:29

Nem a pénz teremti az embert, hanem az ember a pénzt. Ezzel a címmel rendeztek nagyszabású szakmai programot a Győr - Moson - Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

Tovább »

Akadálytalanul

2013. március 10. 08:27

Már a mozgáskorlátozottak is akadálytalanul közlekedhetnek az adyvárosi Móra Ferenc Iskolánál. A körzet önkormányzati képviselőjének javaslatára speciális rámpa épül az intézmény mellett.

Tovább »

Pro és kontra

2013. március 10. 08:19

A nemi szerepek alakulása adta az alaptémáját annak a vitanapnak, amelyet a Szabadhegyi Magyar-Német Középiskolában rendeztek.

Tovább »

Virágos nőnap

2013. március 10. 08:16

Virágos, kedveskedős nap a péntek. A nemzetközi nőnap, a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1948 óta Magyarországon is minden év március 8-án tartanak.

Tovább »

Az én Európám

2013. március 08. 11:46

Az Én Európám címmel, Magyarország 2004 - es Eu csatlakozása óta először, tájékoztató kampányt indított az Európai Bizottság magyarországi képviselete, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája.

Tovább »

Viharos fordulat

2013. március 13. 11:00

Viharos fordulatot vesz hazánk időjárása a hét második felében. Szerda estétől komoly lehűlés jön, a Kárpát - medencében az előrejelzések szerint, ha csak néhány napra is, de újra beköszönt a tél.

Tovább »

Gyakorlat élesben

2013. március 12. 11:43

Kétnapos árvízvédelmi gyakorlatot tartott a Moson Mentőcsapat. Az egységet másfél éve azért hozták létre, hogy hatékonyan tudják elvégezni a mentési és kárelhárítási munkákat.

Tovább »

Összmagyar matek

2013. március 12. 11:39

Győrben rendezik meg a XXII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt. Az öt napos rendezvény keretében közel 280 diákot és körülbelül 80 kísérőtanárt lát vendégül a kisalföldi megyeszékhely.

Tovább »

Gézengúzok napja

2013. március 12. 11:37

Ingyenesen látogatható családi napot tartott a Gézengúz Alapítvány a Magyar Vilmos Uszodában. Az elmúlt hétvégén 4 hónapostól, egészen a kisiskolás korig érkeztek érdeklődők a mini vízi fesztiválra.

Tovább »

ETO-s esküvő

2013. március 12. 11:35

Esküvő határok nélkül címmel, első alkalommal rendezett esküvő kiállítást az ETO Park Hotel. A stadionszállodába látogató párok Győr és környékének legjobb szolgáltatóitól kaphattak tanácsot.

Tovább »

Szelek szárnyán

2013. március 10. 08:28

Negyedévente közel 100 millió forint helyi iparűzési adóval járul hozzá a szélipar az önkormányzatok gazdálkodásához, az elmúlt öt esztendőben azonban több milliárd forinttól estek el a települések.

Tovább »

Kicsi MindenGyerek

2013. március 10. 08:22

Öt fővárosi MindenGyerek Konferencia után, Győr adott otthont annak a szakmai rendezvénynek, amelyen szociális és gyermekjóléti szakemberek osztották meg egymással nézeteiket.

Tovább »

Lányok napja

2013. március 10. 08:17

Kiemelkedő kutatónőket és mérnöknőket mutattak be a Nemzetközi Nőnapon, a Széchenyi István Egyetemen.

Tovább »

Vitézi mese

2013. március 10. 08:15

Petőfi Sándor mindenki által kedvelt elbeszélő költeménye, a János Vitéz elevenedik meg a győri teátrum Nagyszínpadán.

Tovább »

Támogatás, indul!

2013. március 08. 11:46

Munkahelyteremtést és munkahelymegőrzést segítő programokat indít a Győr - Moson - Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Tovább »