Megint „erős” éve lesz a balettnak

Két új bemutató, sok munka és rengeteg fellépés itthon, illetve a határokon túl. Erről szólt a világhírű Győri Balett elmúlt éve. A társulat számára 2019 is hasonlóan alakul majd, ebben az évben is sok helyen vendégszerepelnek Kiss János igazgató és Velekei László művészeti vezető tanítványai. Jelenleg új produkcióra készül a balett, amely idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját is. Velekei László épp a szombati médiabálra való készülődés közben beszélt az idei tervekről.

 

A *-gal jelölt mezõk kitöltése kötelezõ!